bab - BULI

Hhhhhhhhúha! De rég írtam már! Pedig lett volna mit:D áá és mindenki mindenről lemaradt, de rossz... Igazából most is azért írok, mert ugyebár megint nem hallgattam anyucira, és megittam egy energiaitalt este, azt gondolván, úgyse üt be, mikor majd aludni szeretnék. Hát beütött. Meguntam a forgolódást, és mondom csinálok már valami hasznosat is, ha már úgysem alszok, bár annak most lehet több értelme lenne... Tök fura, hogy annyira gyorsan írok, mint ahogyan kigondolom, amit írni akarok, és a gép nem tud követni, így ha megállok az írásban és felnézek, még látom ahogyan megjelennek egymás után a már 'rég leírt' betűim:D

És már megint a semmiről beszélek, miközben azért jöttem, hogy ide is kiírjam, hogy VÉGRE TÚL VAGYOK A MAGYAR KISÉRETTSÉGIMEN!! Hát nem bántam volna - így utólag - ha ez lett volna a rendes. Képzeljétek, mindkettőre dicsértes ötöst kaptam (igen rövid i-vel írják, megkérdeztem apát:D ) !!! Tanárnő külön kiemelte a Csilla(osztálytársam) és az én feleletemet, sőt még az ofő is azt mondta tetszett neki, pedig az ő szájából a három év alatt egy fél dicsérő szót nem hallottam még! Tehát boldogságosság van ma. Meg majd lesz még pénteken, amikor ezt ünnepeljük...háháháháhhh :D(6)

Egyébként a vizsga napja szörnyű volt. Áh. Úgy jártam, mint a nyelvvizsgán. Az előtte lévő órákban még nem is volt gázos a hangulatom, alig izgultam, az utolsó negyed-fél órában voltam csak kikészülve, de vigyorogva léptem be, és amikor már a kezemben volt a két kis papírfecni Kölcseyvel és a kohézióval, akkorra már teljesen elszállt szinte minden feszültség. Ez persze visszajött, mikor már mondani kellett szóban, meg a nyelvtan miatt kicsit aggódtam is, hogy nem úgy fog menni, mint gondoltam, és igazam lett. Jobban ment:D Őszintén szólva azért én ilyen nagyon kiemelkedően jóra nem számítottam. Nem is volt ám semmi baj, amíg ki nem jöttem a suliból, és be nem ültem anya mellé a kocsiba. Már menet közben szédültem, meg éreztem, hogy fáj a fejem, de amikor elmentünk vásárolni és beléptünk a boltba, akkor fordult velem a világ 360°-ot, és nekem végig olyan érzésem volt, hogy ,, a következő percben összehányom magam, álljatok arrébb, mindjárt jön, mindjárt jööön!!!"

Végül sikerült megúszni hányás nélkül, de még mindig nagyon kész voltam, még akkor is, amikor hazaértem. Itt meg apa cigije csapott meg, akkor futottam ki a házból, hogy mostmár tényleg ennyi volt...
Valahogy akkor is kibírtam. Gyorsan lefeküdtem aludni, mert már tényleg pfúúú...
Háromnegyed tízkor sikerült csak kimásznom az ágyból.. éjfélig törit tanultam, mert tudtam, hogy tanárnő ideges lesz ééés ilyenkor nincs kegyelem:D:D (de persze másnap én nem feleltem...:D nem mintha panaszkodnék).
 

Na végre. El sem tudod képzelni, mennyit kínlódtam, mire sikerült bejelentkeznem. Ma valamiért nagyon ellenére van a netemnek az, hogy én írjak. Biztos félti a világot, hogy kiszivárog a gonoszságom és megfertőzöm a sok (háhááh) ártatlan olvasót, akik semmit sem sejtve bogarásszák ezeket a sorokat. Késő kilépni, szívem...

Szóval amiért írok. Most csináltam meg az Avatárról szóló esszém vázlatát, és komolyan kedvem lenne megírni előre az egészet. De nem teszem, mert gondolom még megbeszélünk erről pár infót, és akkor írhatnám át az egészet, az meg olyan idegesítő. Így meg az lesz az, hogyha nem is beszélünk meg semmit...

Nekem is megvolt amúgy a film nézése közben az a "de ismerős ez... meg ez is... hú ezt már láttam valahol... hú ezt már sok helyen láttam... na én MOST felállok és hazamegyek" - érzésem, de így, hogy utánanéztem, összekapargattam mások véleményeit is... Nem gondolotam, hogy ennyire gáz a film. Lehet ebbe bejátszott, hogy csak egyszer láttam - mégegyszer 2,5 órát nem is vagyok hajlandó erre áldozni az életemből.
Nem mondanám, hogy rossz, mert nem az, tényleg nem. Viszont hihetetlenül sokat javít rajta a látvány, az tényleg tervezett, meg látszik is, hogy van benne pénz rendesen. De olyan, mintha a történetért, a szereplőkért, a karakterekért nem lett volna felelős senki. Senki. Mintha elkezdték volna tervezgetni a jelmezeket, a díszeket, megcsinálták volna számítógéppel az effekteket és és és történt akkor valami... elfogyott a pénz, vagy megunták és hazamentek? Nem tudom.

És akárki akármit mond, nekem nem elég az, hogy minden szép kék, meg kijönnek a képből azok a repülő csillogó molylepkék! Én történetet akarok! Meglepetést, és mondanivalót! Nem a Pocahontast századjára... Emlékszem, a moziban, amikor nincs szünet, én mindig inkább majd' meghalok, de végignézem a filmet, sokszor úgy, hogy csak a stáblistánál veszem észre, hogy mindjárt összepisilem magam. Most kb 40 perc után lazán felálltam, és elszaladtam pisilni. Sőt, nem is siettem. És még az a tipikus hajlongós jelenet sem volt meg, amikor elslisszantam a székek között. seki nem igyekezett kikukucskálni a hátam mögött, hogy Vajon mi is történhet éppen a vásznon? És miért? Azért, mert nem történt semmi. Lassú volt az egész! Ha 10 másodpercre becsukod a szemed, megnézed a következő 3-at, és így tovább, akkor sem maradsz le semmiről, maximum pár szép hegyről, meg lángoló földönkívüli-lóról...

Őszintén szólva, mint sok más fórumozónak, nekem is csalódás volt a film. Azt nem mondom, hogy hatalmas, mert ez is olyan 'rengetegetreklámozott'-kategóriás film volt, és az ilyen mindig gyanús. De mégis megnézi az ember, ha gyanús is, mert kiváncsi, szóval megveszi a jegyet, és beül a moziba, beleteszi a kosarába azt a DVD-t, megveszi a hozzá kapcsolódó játékot... és itt már el is érte a célját a reklám. Az már teljesen mindegy, hogy tetszett-e? Hogy mit mondasz a barátaidnak? Senkit nem érdekel már...
És elég egyértelmű, hogy a film is erre megy rá. Egyszerű, sablonos történet, sablonos figurákkal, előre kiszámítható cselekménnyel. Az ilyennel mindig lehet kasználni.
És persze, hogy ezután millióan veszik meg a füzetborítót, meg vignettát, meg irodacuccokat, háttérképeket, mert jól néz ki... Pénz pénz pééééééééééénz...

FOLYTATOM..

 Na már haza is jöttem suliból (ma 3 óránk volt ) és az englishbaby don't let me to log in, ráadásul nincs is itthon senki, a magamban beszélés meg az utcára való, szóval kénytelen vagyok magamból kiadni mindent:) Csak mondom, hogy ennek tudatában olvass tovább. Háhá.

Szóval gondolkoztam picit a buszon, meg biosz órán is - ez igazából lényegtelen - és arra jutottam, hogy folytatom a blogot, hátha a végén még lesz belőle valami. Nem, nem azért, hogy később visszaolvassam (mert ugye ez a legáltalánosabb indok napló meg ehhez hasonlók írására). Én utálom az ilyeneket visszaolvasni. Látni, hogy azelőtt még gyökrebb voltam, jaaaaj.
Ettől függetlenül persze az én szobám is ugyanúgy tele van a naplókkal, meg a kis sztorikkal, amik hasonlítanak a naplóimra, csak gyilkos módon ki vannak ám színezve benne a történetek.

Na igen, szóval ott kezdtem, hogy folytatom a blogot, de úgy döntöttem, hogy nem fogok a hétköznapjaimról írni. Nem akarom a dolgot abba az irányba elvinni, hogy a mennyiség számítson. Számtalan olyan blogot találsz a neten - keresni sem kell - amiben minden nap, minden 5. órájáról találsz egy bejegyzést, de ilyeneket: ,,Ma nem nagyon volt semmi, csak elmentem fagyizni a nővéremmel, de ott sem történt semmi, holnap írok. Bye."
Ez most őszintén: mégis mire jó? Mondjuk lehet ez is egy művészet, csak én nem értem:D Másik dolog, hogy azokat sem értem, aki az ilyeneket olvassák, netalán tán még megjegzést is képesek hozzá fűzni. Háhá.

És nehogy azt hidd, hogy nem tudom, mire gondolsz most! Hogy a másik végletet képviselők - mint például én - sem jobbak, akik egyszerűen képtelenek abbahagyni a dumálást, és fizikai fájdalmat okoz nekik a hallgatás.
Persze ez így most nem érzékelhető, mivel írok és te olyan tempóban, plusz annyit olvasol el amennyit akarsz. Szóval csak egy kis szemléltetésképpen: az első betűtől az idáig tartó sorokat 1 perc 57 mp alatt gépeltem be. Ezzel csak azt kívántam megmutatni, mekkora mázlid van, hogy nem élőben fárasztalak. (:

Jajj és még így a végére egy videó, csak most, csak nektek:D Ez az egyik kedvenc számom most, meg tetszik a klipje, bár nem tudom a csajnak a háttérben mit fizettek.. :O :x

A SÖVÉNY MÖGÖTT...

 Beálltunk a sövény mögé, mint a filmekben, így Dóri háta mögé kerültünk, mert hogy ő volt aki kiabált... Bálinttal. Sírt, toporzékolt - én még soha nem láttam ilyennek.
 Nem is lehetett teljesen érteni, miről beszélt, el-elcsuklott időnként a hangja, máskor meg hadart. Bálint próbálta nuygtatni, de nem volt túl nagy sikere.
Próbált hozzá közeledni, de Dóci mindig ellökte magától. Csodáltam Bálint türelmességét. Egy idő után ő észrevett minket, de nem szólt Dórinak.
Lassan sikerült megközelítenie, átölelte, de aztán intett a fejével a sövény felé, és valami olyasmit kezdett tátogni, hogy * Menjetek, légyszi! *

Ezután nem kapcsoltam, olyan gyorsan történt minden, Manka odaszökkent Bálinthoz és a még mindig sírdogáló Dórihoz és átölelte mindkettőjüket,
 majd egy óvatlan pillanatban egy jól célzott sugárral le is hányta Dóri lábát.

Mivel fél hatkor indult a vonatunk, gyorsan lemostuk Dóri lábát - amennyire csak lehetett - egy szökőkútban, aztán siettünk vissza, hogy a ruhatárból kivegyük Bálint
pulcsiját, és begyűjtsük Bécit.
Azonban még nem értünk vissza a discoba, de összefutottunk Bécivel. Feldúlt volt, zihált, és csak nehezen tudta kinyögni, mi a baja: ,,Fruzsi. Ki. Van... Kapcsolva... Nem. Tudom.... Elérni. "

- Oké. És most hova futsz? - kérdezte Bálint. Mindannyian tisztában voltunk vele, hogy Dórinak 'jó' szokása eltűnni a legtöbb buli alkalmával, de csak Bálint
 tudja ilyenkor mindig előre, hogy hol kell keresni, vagy ha tudja, megakadályozni az eltűnését. mert aljas ám, azt hiszi az ember, hogy lehet rá vigyázni, de nem.
Picit félrenézel, és hoppsz, Reni sehol. Hát most nem félrenéztük, hanem ott is hagytuk és még elérni sem tudjuk és ráadásul Bálint is csak széttet karokkal állt,
 amikor kérdőn néztünk rá, szóval most mindannyian éreztük, hogy nagyobb a gond, mint általában.
Nem tudtuk eldönteni, hogy a szétválós keresés a jobb - hiszen sokkal hatékonyabb lehet, és kockáztassuk meg azt, hogy esetleg még két valakit elveszítünk,
és lekéssük a vonatot, vagy inkább maradjunk együtt, lassan, de biztosan?
Végül a második változatnál maradtunk, és elkezdtünk S alakot leíró kis utakat megtenni szerte a környéken.
 Bele se mertem gondolni, mi van, ha nem is a környéken van, hanem felszáált egy villamosra, egy távolsági buszra, vagy egy vonatra.
Ki tudja, meddig jutott mire leszállították, ha éppen leszállították... Ő se volt azért teljesen tiszta, meg hát magától is benne van minden hülyeségben.
Már bántam, hogy otthagytuk azzal a valakivel. Hogy senkinek nem volt annyi esze, ho.... TÉNYLEG!
- Azt a srácot nem ismeri valamelyikőtök?
- Nem. Melyiket? - ütötte vissza a kérdést Béci.
- Amelyikkel otthagytuk renit.
- Őő. Nem. Fogalmam sincs.
- Miről van szó? - szólt előre a hátul kullogó Dóri, aki a folyamatosan körbe-körbe nézelődő Bálint mellett haladt.
- Nem tudod ki volt az a srác, akivel Fruzsi beszélt? Az a szőke?
- RUMSZÁJSZ! - kiáltotta el magát Manka. Mindenki ijedten kapta felé a fejét, nem értettük, mi van - Állj meg! - kiáltott újból. És már azt is láttam, miért.
 Egy derékszögben a főútba torkolló útról kanyarodott felénk sietős léptekkel az a kockásinges, szőke srác, akivel Fruzsi még este beszélt.
- Psssszt! - 'szólt' vissza az a valaki, majd elszaladt. Ledöbbentem, csak néztem, megint csak én nem értem mi van?
De pár másodperc múlva feltűnt a sarkon Fruzsi is, egy szál cigivel a kezében, a lehető legnyugodtabb arckifejezéssel az arcán.
- Na sziasztok! Hát ti meg merre jártatok?

Utólag kiderült, hogy Fruzsi tényleg a szőke sráccal - mint utólag kiderült Attilával - ült be valahova - és a magyarázat a futásra, meg arra, hogy Fruzsi később érkezett az volt, hogy
Attinak barátnője van, és nem akarja, hogy visszajussanak hozzá ilyen dolgok... Szép. És amikor Manka utánakiabált, félt, hogy valaki felfigyel rá. Mondjuk nem tudom, mi lenne
 figyelemfelkeltőbb, mint egy hangos kiáltás után egy ijedt, rohanó emberke, de hát ő tudja.
Azt sem értem, hogy ha ennyire fél egy sima találkozó következményeitől, akkor miért csinálja? Vagy ha ennyit is titkolnia kell, miért van barátnője?
 Vagy miért egy olyan aki elől titkolnia kell az ilyesmit?

Összességében szerintem jó volt a buli. Picit hosszú volt, de a hely 5-ből 5 pontot kap, tényleg mindenünk megvolt, értelmes emberekkel - persze Robit leszámítva - viszonylag
 alacsony árakkal, jó zenével.
A város kicsit nagy volt nekünk, főleg így, renivel.
Ne gondoldd, hogy akár Dóri, Bálint, Fruzsi, vagy Manka tanultak az esetből!
Dórinak azóta is féltékenységi rohamai vannak, ha iszik aztán látja Bálintot, szóbakerül, vagy eszébe jut. Bálint még mindig nem tudta megoldani a nő-ügyeit úgy,
hogy azoknak egy része SE Dóri előtt játszódjon,
Manka továbbra is a bulik 70% után négykézláb közelekedik a kapujukon belül (meg néha kicsit népesebb helyeken is), Fruzsi pedig azóta is mezítláb utazik a buszokon/vonaton
, ha messzebbre megyünk és emellé egyszer Vasváriban a rendőrség kerítette elő nekünk, de ez már egy másik történet:)

Puszi, jóészakát mindenkinek!^^

 

ÖT PÁR KOPOGÓ SAROK...

   Öt pár kopogó sarok tipegett végig a Jókai utcán fél tízkor, a szemerkélő nyári esőben. Sötét van, a beton csillog a keskeny utakon és járdákon csak egy-két kis korongot világítanak meg
az utcai lámpák, mint apró szigeteket a sötét, fénylő tengerben.  Az úttest gőzöl. A nagy hőségben a víznek nincs ideje pocsolyává összeállni. A hulló cseppek szinte azon nyomban
elpárolognak, hogy földet értek a forró úttesten.
Az öt pár cipő útja széles, zsúfolt járdákon, zebrákon és keskeny, tördezett, elhagyatott járdákon át vezetett egészen amíg egy parkig nem értek és ott megálltak egy pad előtt.
A pad lombos fákkal körülölelt park félreeső, sötétebb részében állt. Egész félelmetesnek mondhatnánk a környezetet, ha nem hallatszana a vidám trécselés a szomszédos padokról,
a hangos-hamis éneklés a park túloldaláról, vagy a szobrokkal fényképeszkedők rendezkedése, és a távolba vesző nevetések.
Az öt pár cipőhöz tartozó öt lány lezuttyant a padra, és mintha csak a folytatást várnák - néztek egymásra, egy szó nélkül. Végül az egyik, a felháborodottságtól kicsit nagyobb hangerővel
megszólalt.
- Nem igaz, hogy itt szaladunk öten, hogy időben ideérjünk - előkapta a mobilját és rámeredt - MINDJÁRT HÁROMNEGYED!! És sehol sincsenek! Félre beszéltük meg...
Már most fáj a lábam.
Csajok, úgy érzem, megint mezítlábas hazasétálás lesz.
- Jó, csak a buszon vedd fel majd a cipőd, Fruzsi könyörgök! - szólt rá az, amelyik közvetlenül mellette ült. Erre a másik egy pillanatra lefagyott, de aztán rögtön feltette az értetlen kérdést.
- Minek venném már fel?
- Komolyan nem emlékszel, múltkor hogy nézett ránk mindenki? - méltatlankodott a másik.
- De, Dórikám,emlékszem. és pont hogy nem érdekel. Mindenki látott már lábat. Szerintem az az ellenőr is. meg a sofőr is. Meg az anyuka is. Meg az a két öreg valaki is.
Ha meg valamelyik nem, hát akkor most már láttak - zárta a témát Fruzsi.

Mi, hárman letudtuk a dolgot egy nevetéssel, akkor is és most is. Egyedül Dóri volt az, akit érzékenyebben érintett az incidens, bár nem értem, miért, neki is voltak már elég érdekes esetei,
amiket talán inkább nem is említenék, mert egyszerűen átadhatatlanok. Ezekhez ott kell lenni:D
Amíg a fiúkat vártuk, jól elvoltunk, bár a végefelé már kínunkban vicceket meséltünk egymásnak, hogy fenntartsuk a hangulatot. Fruzsi egy időután felhagyott a háborgással,
rájött, hogy úgysem megy vele semmire.
Fél 11 felé járt már az idő, mikor az ösvény végén felbukkant két sötét alak. Egy magas vékony, és egy másik, szélesebb, erős testalkatú.
- Úúúúgy megérdemelnék, hogy egy szót se szóljunk, és innen szépen elsuhanunk, ők meg kerssenek, ameddig akarnak, hháháhááh - suttogta Fruzsi.
- Szerinted meddig keresnének minket? - Hát igen. Dórii mindig csak kérdez. De olyan idegesítő kérdéseket tud feltenni, amik magukban rejtik a választ, és már amikor
kimondja az első pár szót, ami igazából egy kérdő mondat részei, már akkor tudod, hogy megint igaza lesz. Megint lefarag egy picit az egődból, és megint hülyébbnek érzed magad
egy kicsit, mint a beszélgetés előtt.

De mire ezt végiggondoltam, már Bálint, meg Béci oda is értek. Bálint pont előttem állt meg, és teljesen kitakarta azt az aprócska fényt is, ami eddig a látásomat segítette. Magas,
sötét hajú, zöld szemű, szélesvállú srác.
Ha felmegyünk bulizni, szinte biztos, hogy ő az első, aki eltűnik közülünk. Nem tudom, hogyan csinálja, de ha bemegyünk valahová, rögtön három kiscsaj ront rá három irányból,
és ha leráz egyet, azonnal jön a helyére kettő.
Ő régebben járt Dórival, és azóta, hogy szakítottak, állandóan dobálják egymásra az apró szúrkálódó megjegyzéseket, beszólásokat. Egyikőjük sem gondolja komolyan,
 mi - többiek - általában
 nevetünk a műsoron, ők meg jól elvannak. Bár azt már régebben megfigyeltem, hogy egyikőjük sem szereti felhozni a másiknak azt a pár hónapot, amikor jártak.
Valahogy feltűnően kerülik a témát. Fogalmam sincs, hogy megegyezés alapján, vagy miért?
Mondjuk nem hiszem, hogy ebben megállapodtak volna. Elég lehetetlennek találom a helyzetet. Hmmm.... ,,Najó, akkor arról amikor jártunk, soha ne beszéljünk már sneki előtt, oké?"
 ,,Oké." Nem.. ez így hülyeség. Szerintem ez inkább egy amolyan kimondatalan egyesség.
 Na tessék, már megint hülyeségeken gondolkozom, megint bambulok. PUFF.
Nekiestem az előttem haladó Bécinek. Fogalmam sincs, hogyan menekültünk meg attól, hogy mindketten az úttesten landoljunk. Összevissz olyan 60 kiló lehet a srác,
és mindez 187 centire. Olyan kis furi... nem is tudom, mint egy botsáska. De azért nagyon szeretjük. Ő az én kis meleg 'barátnőm'. Háhá.
Nem is reagált semmit, csak siet elöl, ő mutatja az utat, én meg nem is figyeltem már megint, hogy hol jöttünk.

11 óra körül keveredhettünk be az első kis kocsmába, ahonnan az utunk egy közeli discoba vezetett. Elég nagy volt a hely, körüljártuk háromszor, mire megtanultuk, mi merre. Dórival,
Dórivalés Mankával
fedeztük fel a pultokat, és deerítettük fel a mosdókat, Dórit ott hagytuk a bejárattól pár lépésnyire egy magas, szőke pasival. gyorsan elhúztunk a helyszínről, mert Mankában már volt
 rendesen
és hangosan elkezdett röhögni, plusz sorozatosan Favágó - nak, meg Rumcájsz-nak hívta a srácot, mert kockás inget viselt. Inkább megkíméltük Dórit is, magunkat is, és nem utolsó sorban
a csávót is az égéstől.

Elmentünk inkább táncolni, hogy Mankából kipárologtassuk a piát, de az aljas ellógott pisilni. Legalábbis nekünk ezt mondta. Aztán amikor utánaindultunk, mert már egy órája 'pisilt'
Dórival megtaláltuk a pultnál. Egy régi ismerősünkkel ivott.
- Aaaaaaaaaaaaj, nemáááááár! - fakadt ki Dóri,  ahogy meglátta Mankát. - Hát nem látod, hogy már most hogy néz ki?- (ezt már csak maga elé motyogva tette hozzá). Nem látott minket, háttal ült egy magas bárszéken. Robi arcát csak profilból láttam, de így is úgy
csillogott a szeme... Az első gondolatom az volt, hogy csak simán meg kéne fordulni és otthagyni őket, mert ha Robival egyszer összefutunk, sosem fogjuk tudni lerázni.
A végén összeültünk négyen és elkezdtünk együtt inni, kipróbáltunk mindenféle koktélt, mert a pultos gyerek rábukott Dórira és ingyen küldözgette őket. Háhá.
 Kicsit aljasak voltunk, na már mindegy. Később csatlakozott Bálint és Béci is, meg egy csaj, akit még sosem láttam azelőtt. Elég szorosan állt Bálint mellett, párszor át is karolta, gondoltam,
 ő lehet a ma este szerencsés kiválasztottja.
 Dórnak eléggé átrendeződtek a vonásai amikor meglátta a csajt, de utána nem úgy viselkedett, mintha annyira foglalkoztatta volna a dolog.
Természetesen egy idő után mindenki eltűnt táncolni, én meg maradhattam Robival. Imádom, amikor 10x hallgatom végig ugyanazt a történetet,
 mert állandóan elfelejti, hogy mit mesélt... Kikészít.

4 körül előkeveredett Manka, de már a lábán alig állt. Nem tudom, hogy a fáradtságtól, a cipőtől, vagy a piától, de szörnyen nézett ki. Kaptam az alkalmon, hogy otthagyjam Robit, és
elvittem Mankát sétálni.

- Te még ittál, miután leléptetek táncolni? - szándékosan akkor kérdeztem, amikor már pár házzal lentebb voltunk a szórakozóhelytől, és már se biztonságiőr, se senki ismerős
nem hallott minket.
- Jaaaaaaaaaaj, deh  - hikk - hogy - nem kérdeztem többet, elég világos volt a helyzet. Sétáltunk egy ideig, aztán egy utcával lentebb a discotól találtunk egy kisközt, ott leültünk egy padra.
Manka a térdein könyökölt és az arcába temette a kezét. Magyarázott valamit, de annyira lassan, szótagolva és eltorzulva, hogy egy hangot nem értettem az egészből. Hallottam viszont egy másikat,
az viszont nem volt se halk, sem vontatott. Valaki alig pár lépésre tőlünk, egy alacsony, ápolatlan sövény mögött kiabált hadarva, szünet nélkül. Kis fáziskéséssel Manka is felfigyelt az ismerős hangra.
Halkan felálltunk a padról - bár erre az óvatosságra minden bizonnyal semmi szükség nem volt - és megközelítettük az ordítozó lányt...

Az első buli, aminek a történetét leírom, egyrészről az egyik legizgalmasabb, legérdekesebb, legpörgősebb bulim volt, másrészről pedig az, amit soha nem szeretnék mégegyszer átélni.
És hogy miért? Rögtön elmesélem, ígérem. Ám ahoz, hogy ezt megértsd, és átélhesd, úgy kell leírnom, ahogyan megtörtént és ahogyan én átéltem. Tehát ezért van az, hogy
 nem a szokásos blog-szerű címszavas rövidített változatot olvashatod lentebb, hanem inkább egy regény egy fejezetéhez hasonló, hosszabb szöveget.
Remélem így tényleg sikerül átadnom annak az estének a hangulatát, az eseményeit,
az érzelmeket, mert igazán megéri...
 Jajj, és várjatok még holnapig, mert leírtam a történetet, de egyben fel sem fog férni, el sem fogod olvasni (hidd el, hogy nem;) és amúgy is izgalmasabb minden, ha egy picit várni kell rá!:D

  Új dolgokat elkezdeni mindig nehéz. És rám különösen igaz, hogy nagy tervezgetéssel kezdem az egészet, de a végén így sem tudok olyan jót csinálni,
mintha csak simán belevágtam volna minden terv nélkül az adott dolog közepébe.
Amikor az ember elkezd írni egy blogot, sokmindenről dönt. Olyan döntéseket is meghoz, amiket talán nem is vesz észre. Színek, szerkezet, vonalak, stílus,
 betűtípus, téma, történetek, bejegyzések gyakorisága, oldaldobozok, menü, részletesség... És egyáltalán, hogy hol regisztrál? Kiknek engedi, hogy olvassa a bejegyzéseit?
Ezeknek legalább a fele olyan, amikt senki nem gondol végig, csak kipróbálja, csak megtetszik, csak elkezdi használni...
Ne vedd tiszteletlenségnek, kedves olvasóm, hogy már rögtön az első bejegyzésemben le is tegezlek, de úgy gondolom, hogyha már így a kis magánügyeimet olvasgatod,
ennyit igazán elnézhetsz nekem:D